A magas vérnyomás legjellemzőbb megnyilvánulása a megnövekedett vérnyomás.
Általában a magas vérnyomást a magas vérnyomásban a pulzus vizsgálatával lehet megállapítani. Az artéria radiális pulzusának tapintásakor kemény pulzust (p. durus) határoznak meg, amelyet az artériás belső nyomás növekedése és az artériák falának tónusos összehúzódása okoz. Tekintettel azonban arra, hogy a magas vérnyomás alatt egy közepes méretű artéria lumenje enyhén csökken, az impulzus kitöltése alig változik. A pulzusingadozások grafikus rögzítésekor (vérnyomás-grammon) a pulzushullám alacsony, lekerekített, enyhe emelkedéssel és süllyedéssel (pulsus tardus); a dikrotikus hullám alig észrevehető.
A vérnyomás auskultációs módszerrel történő vizsgálata még mindig a legjobb módszer a szisztolés, diasztolés és pulzusnyomás egyidejű meghatározására. Magas vérnyomás esetén mindhárom érték általában emelkedett. A szisztolés emelkedés a legjelentősebben; a diasztolés kisebb mértékben emelkedik.
Ha összehasonlítjuk a szisztolés és diasztolés nyomás százalékos növekedését magas vérnyomásban mindkét nyomás átlagos értékéhez viszonyítva normál körülmények között, akkor a növekedés majdnem egyenlő lesz. Tehát, ha 120 Hgmm-t veszünk normálértéknek a szisztolés nyomásra, és 70 Hgmm-t a diasztolés nyomásra. Art., majd 160 Hgmm-nek megfelelő vérnyomással. Művészet. (maximum) és 90 Hgmm. Művészet. (minimális), a normához viszonyított növekedés mindkét értékhez képest közel azonos lesz (90 a 70-hez és 160 a 120-hoz képest). 180/100 Hgmm értékkel. Művészet. első pillantásra úgy tűnik, hogy a szisztolés sokkal nagyobb mértékben emelkedik, mint a diasztolés (180 versus 120 és 100 versus 70); ha összehasonlítjuk a normál arányokkal, akkor a százalékos növekedés közel azonos lesz.
A magas vérnyomás kezdeti szakaszában (I. stádium) gyakran a szisztolés vagy a diasztolés nyomás emelkedik (általában az első, ritkábban a második). Talán ez a betegség előtti alapszinttől függ (minden személy egyéni).
A diasztolés és a szisztolés nyomás közötti kapcsolatot a következők befolyásolják:
- a nagy artériák falának rugalmassági foka,
- a szív összehúzó ereje.
Köztudott, hogy az artériák rugalmasságának csökkenése hozzájárul a szisztolés nyomás növekedéséhez (legkifejezettebb formában ez a központi artériák érelmeszesedése esetén fordul elő).
Magas vérnyomás esetén a nagy erek falának rugalmassága megváltozik, ami az impulzusnyomás növekedésében tükröződik. Ugyanilyen körülmények között, amikor a szív gyengülni kezd, az amplitúdó kisebb lesz: a szisztolés nyomás csökken, a diasztolés nyomás emelkedett marad.
Már a betegség kezdetén hajlamosak a nyomásos reakciók. A vérnyomásmérés azt mutatja, hogy egyes betegeknél a szintje nem haladja meg az életkori norma felső határát, de a mérés során kapott értékek magasabbak az adott személynél megszokottnál, míg másoknál meghaladja az életkori norma felső határát. A magas vérnyomás megnövekedett nyomása különféle hatások - mentális, érzelmi, reflex - hatására figyelhető meg, és néhány perctől több óráig emelkedett szinten marad.
Az első mérés általában magasabb számokat ad (véletlenszerű nyomás), mint az 5-10-15 perccel későbbi ismételt mérés. A véletlenszerű és a főnyomás értéke közötti különbséget „kiegészítő nyomásnak” nevezzük; értéke a magas vérnyomásban szenvedőknél lényegesen nagyobb, mint az egészségeseknél. A fő nyomásnak azt a nyomást tekintjük, amelyet az alapanyagcsere vizsgálata során tapasztalunk (azaz ágyban, reggel alvás után, éhgyomorra). A normál körülmények között végzett ismételt mérések után a mutató legkisebb értékét hagyományosan „majdnem főnyomásnak” nevezik.
A „kiegészítő nyomás” kétségtelenül kifejezi a páciens pillanatnyi mentális (érzelmi) izgalmának vagy feszültségének mértékét, valamint a vérnyomást szabályozó idegrendszer ingerlékenységének mértékét. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a prehipertenzív időszakban a többletnyomás mértéke a betegeknél általában jelentősebb, mint azoknál az egyéneknél, akiknél nem mutatkozott magas vérnyomás kialakulására való hajlam.
Egyes idegi hatások nyomásgyakorlásának mértékének összehasonlításakor meg kell jegyezni, hogy a legakutabb inger a szó. Ezért nem túlzás azt állítani, hogy a magas vérnyomás szintjét magas vérnyomásban és az arra hajlamos személyekben leginkább a második jelzőrendszeren keresztüli hatások befolyásolják.
Magas vérnyomás tesztek hipertóniában
A magas vérnyomásra való hajlamot reflexirritációkkal is megpróbálták meghatározni. E tekintetben különös figyelmet fordítottak az úgynevezett hidegtesztre. Rövid pihenőidő után az alany vérnyomását hanyatt fekve megmérjük, majd a másik kezének kezét egy percre 4°-os vízbe merítjük; az elmerülés pillanatában, majd 30 másodpercenként mérje meg a szintet, amíg ki nem egyenlít. A szisztolés nyomás 20 Hgmm-nél nagyobb emelkedése. Art., diasztolés több mint 15 Hgmm-rel. Művészet. a megnövekedett nyomásreaktivitás indikátoraként szolgál. Azokat, akik felfedezték, „hiperreaktoroknak”, azokat, akik nem találták meg, „hiporeaktoroknak” nevezték. Az egészséges emberek körében a hiperreaktorok aránya 15%.
A hidegteszt vegyes értékeléseket kapott. A teszt elvégzésének körülményei fontos szerepet játszanak az adott teszt nyomásgyakorlásában. A hidegre adott nyomásreakció egy meleg embernél az erek tónusának csökkenése miatt alacsonyabb, mint a hidegebb külső hőmérséklet mellett. A hidegre adott reflex reakció a szokásos hőmérsékleti hatásoktól, a szakmától és az életkörülményektől függ. Köztudott, hogy az emberek függővé válnak a hőmérsékleti tényezőtől. Edzetteknél a hidegteszt lehet gyenge, hidegre érzékenyeknél viszont erős lehet.
A hidegteszt a vazomotoros centrum reflexreakcióján alapul, válaszul a perifériás hirtelen kiváltott termikus (és részben fájdalmas) stimulációra. Az alkohol, bróm és barbiturátok bevétele után gyengül a nyomás a hidegre.
A hidegtesztre adott válaszok néha paradoxnak bizonyulnak: magas vérnyomásban nem fordul elő magas vérnyomás, sőt esetenként csökken is.
Érdekes összehasonlítani ezeket az adatokat a hőhatás utáni vérnyomás meghatározásának eredményeivel. A magas vérnyomásban szenvedőknél a kéz felmelegítése során gyakran nem csökken, hanem emelkedik a vérnyomás (a meleg vízbe mártott kéz nem pirosodik el, hanem elsápad). Következésképpen a hideg és a meleg időnként ugyanolyan típusú nyomást okozó érszűkítő hatást válthat ki.
A magas vérnyomást szabályozó apparátus reaktivitásának mérésére magas vérnyomás esetén a hőmérséklethatások aligha használhatók, mert nem tükrözik a magas vérnyomás hátterében álló rendellenességek sajátosságait. Javasolták a farmakológiai szerekkel végzett érvizsgálatokat. Az egyik egy teszt glicerin-trinitráttal. 2 csepp glicerin-trinitrát (nyelv alá) bevétele után a vérnyomás (szisztolés és diasztolés) jelentősen csökken. A csökkenés kifejezettebb azoknál az egyéneknél, akiknél a magas vérnyomás miatt meredeken emelkedett a vérnyomás. A csökkenés különösen jelentős instabil vérnyomás esetén; Néha ilyen csökkenés figyelhető meg tartós magas vérnyomásban. A hipertónia későbbi szakaszaiban (a vesékben arterioloszklerotikus elváltozások kialakulásával) a nitroglicerin teszt enyhén csökkenti a magas vérnyomást, amely felhasználható a hipertóniás állapotok vese formáinak (vagy stádiumainak) diagnosztizálására.
Ugyanezeket az eredményeket (depresszor hatást) kapjuk az izoamil-nitrit belélegzésével végzett teszttel. A glicerin-trinitrát az izoamil-nitrithez hasonlóan főként központi vazomotoros eszközökön keresztül fejti ki hatását, így jellemzi e központok fokozott ingerlékenységét magas vérnyomásban.
A nátrium-amitál teszt némi népszerűségre tett szert. Az ágyban fekvő alany óránként 0,2 g nátrium-amitalt kap háromszor; a vérnyomást a gyógyszer beadása előtt és a bevétel után félóránként (3 órán keresztül) mérik. A kezdeti és a legalacsonyabb szint közötti különbség határozza meg a depresszor hatás nagyságát. A második por bevétele után általában elalszik. A nátrium-amitál jellemzően nemcsak az első órákban segít a vérnyomás csökkentésében, hanem a következő napokban is, esetenként akár több napon is; javul a beteg közérzete. Ez a hatás azonban nem mindig figyelhető meg: egyes betegek intoleranciát tapasztalnak a gyógyszerrel szemben.
Ellentétben a nitritteszttel, amely gyors nyomásesést okoz, amitál-nátriummal végzett teszteléskor ez fokozatosan csökken. A nátrium-amitál bevétele utáni csökkenés mértéke különösen jelentős a betegség kezdetén. A késői időszakban, a vesék arterioloszklerotikus elváltozásai esetén a csökkenés általában kicsi vagy hiányzik.
Mivel a barbiturátok hatása kétségtelenül központi jellegű, amital-nátriummal végzett vizsgálat jellemzi a vérnyomást szabályozó készülékek állapotát a kérgi és szubkortikális területeken. Különböző dózisok (kis és nagy) alkalmazásakor vérnyomás alapján meg lehet ítélni a vazopresszor idegközpontok fázisállapotát (néha nagy és kis dózisok is ugyanazt a hatást fejtik ki, vagy kis dózisok depresszor hatást fejtenek ki, amely kifejezettebb, mint a nagy dózisok).
A depresszoros hatáson alapuló tesztek mellett számos presszorhatáson alapuló tesztet javasoltak - légzésleállással, szén-dioxid belélegzéssel, fenamin szedésével, de ezek nem mentesek a betegek állapotára gyakorolt negatív hatásoktól, bár valószínűleg nem kevésbé meghatározzák a magas vérnyomásra való hajlamot annak korai stádiumában és az úgynevezett premorbid állapotban.
Ha egy adott személynél a vérnyomás rövid távú emelkedésére való hajlamot fedezett fel, nem szabad azonnal felállítani a magas vérnyomás diagnózisát, még kevésbé tájékoztatni erről a vizsgált személyt. Kedvező környezeti feltételek mellett a nyomásreakciók teljesen megszűnhetnek.
A magas vérnyomás a magas vérnyomás stádiumától függően
A magas vérnyomás korai stádiumában a megnövekedett nyomás csak periodikusan fordul elő (tranziens fázis). Minél nehezebbek a beteg életkörülményei neuropszichés vonatkozásban, annál hosszabbak és gyakoribbak a magas vérnyomás időszakai hipertóniában, a normális szint időszakai pedig rövidebbek és ritkábbak. Nagyon fontosak a kezelési intézkedések és a kezelési rend betartása. A jóindulatú hipertónia kezdeti átmeneti fázisában a pihenés és a kezelés hatására a mutató gyakran hosszú ideig normálisra csökken.
A magas vérnyomás alatti vérnyomás-emelkedés egyre tartósabb tendenciája és kóros szintjének megőrzése a betegség továbbfejlődését jelzi, átmegy a II. A II. stádium A fázisában a vérnyomás instabil (labilis fázis). Szintje jelentős határok között ingadozhat. Pihenés hatására rövid időre a normálishoz közeli szintre csökken, bár sokáig nem marad ezen a szinten. A kezelés hatására azonban a mutató tartós csökkenése a normál értékre érhető el.
Napközben a vérnyomás magas vérnyomás esetén nagymértékben ingadozhat. Reggel általában alacsonyabb, mint este. Evés után enyhén növekszik, majd jelentős csökkenést ad. Éjszakai alvás közben magas vérnyomás esetén élesebben csökken, mint egészséges emberekben.
A betegség előrehaladtával a vérnyomás szilárdabbá válik magas szinten (a II. stádium B fázisa, stabil). Igaz, néha még ebben a szakaszban is vannak hanyatlási időszakai. Néha a remisszió a hosszú távú terápia hatására meglehetősen hosszú ideig következik be. Ezt a fázist azonban rendszerint tartós és magas vérnyomás jellemzi. A depressziós tesztek ebben a szakaszban jelzik a magas vérnyomás funkcionális természetét hipertóniában.
A III. szakaszban a vérnyomás általában tartósan emelkedett. A magas vérnyomást számos tényező tartja fenn, köztük kétségtelenül a vese részvétele. Azonban a vazopresszor központok ingerlékenységének csökkenésével agyi stroke vagy szívelégtelenség hatására (a hipertrófiás szív összehúzódási funkciójának túlfeszültsége miatti dekompenzáció) a vérnyomás csökkenése figyelhető meg. A mérsékelt szívelégtelenség kevés hatással van a mutató szintjére; néha ebben az időszakban még fokozódik is (stagnációs faktor).
Ami a vénás nyomást illeti magas vérnyomásban, általában a normál tartományon belül van, és csak szívelégtelenség esetén növekszik. Igaz, egyes betegeknél még a betegség korai szakaszában is enyhén megnövekedett vénás nyomásértékek találhatók, ami még a „venomotoros központ” gerjesztésének feltételezéséhez is vezetett, aminek következtében a vénás falak tónusa nő (ez utóbbit azonban nem tudjuk megítélni, mivel az intravénás nyomást általában vérrel mérik). A kapillárisok vérnyomását nehéz meghatározni. A körömágyban kapillaroszkóposan általában a prekapillárisok artériás hajlatainak szűkülését és a vénás hajlatok kiterjedését állapítják meg; Jellemző a kapilláris mintázat változékonysága („játékuk”).